Mi is az a CSR? (Corporate Social Responsibility)

A CSR cégek önkéntes társadalmi szerepvállalása, melynek során a társadalmi célcsoporttal való kapcsolataikban kiemelt figyelmet fordítanak mind a társadalmi, mind a környezetvédelemmel összefüggő problémákra. A társadalmi felelősségvállalás fogalma lényegesen több, mint néhány jogi követelmény és társadalmi elvárások betartása. Érezhetően több erőfeszítést kíván az adott vállalat emberi erőforrásai és a környezetvédelemmel, valamint az abban érintett csoportokkal fenntartott kapcsolataik terén. A CSR tulajdonképpen önkéntes eszköz. Nem szabad csak öncélúan alkalmazni. Törekedni kell arra, hogy a bizalom erősödjön az érdekelt felek között.

Nem teljesen egyértelmű a CSR jelentése. Nem gyakran találkozunk konkrét CSR stratégiával. A hazai cégvezetők még ízlelgetik a fogalom jelentését és használhatóságát. Leggyakrabban olyan ötletek születnek, hogy a CSR tevékenységet a vállalkozás PR kommunikációjának a részeként kezelik. Ha belegondolunk, már ez is óriási haladás. A következő lépés mindenképpen az lehet, ha a cég kitart az általa vállalt CSR tervei mellett, beilleszti a politikájába, költséget tervez rá és megvalósítja.

Mit jelenthet még a CSR?

A CSR vállalatok önkéntesen vállalt szociális küldetéseit is jelentheti. Fontos a környezetvédelem és a természet védelme, de nem szabad megfeledkezni a szűkebb társadalmi környezetünk problémáiról sem.

Iskolák tornatermei, informatikai tantermei, óvodák és a közterületek játszóterei várják az önzetlen munkás kezeket és a szellemi segítséget. Kiemelt feladat a leszakadtabb társadalmi rétegek segítése a munkába való visszavezetése. Sok a munka és a legtöbb vállalkozás képes lenne tevékenyen részt vállalni ezekben.

A CSR fenntarthatósága miatt igen fontos, hogy ne csupán egy akció, egyszeri alkalom legyen, hanem tudatosan eltervezett, rendszeres tevékenységgé váljon.

Mit jelent Szövetségünk szempontjából a CSR?

Nem sokkal megalakulásunkat követően szerettük volna kifejezni a társadalmunk iránti elhivatottságunkat, így csatlakoztunk a Sharity-hez. Úgy gondoltuk, hogy ez egy remek platform ahhoz, hogy megtaláljuk azt/azokat, akik segítségre szorulnak és a magunk módján tudjunk számukra segítséget nyújtani.

Mi is az a Sharity?

Az adománygyűjtés körében a Sharity applikáció korszakalkotó változtatásokat hoz, melynek elsődleges alapelve az átlátható, transzparens adományozás.

A Sharity rendszerében az adományozók nem csak pénzzel, de reklámok nézésével is tudják támogatni a civil szervezeteket, így azon adományozók is tudnak segíteni, akiknek nincsen anyagi lehetőségük adományozni, de szívesen támogatnának egy jó célt reklámok nézésével.

Az adományozók által megtekintett reklámok után a civil szervezet a reklámozótól a kampányához pénzt kap, és mint tudjuk: sok kicsi, sokra megy!

Légy részese te is a Sharity-közösségnek, segíts te is!

Töltsd le a Sharity applikációt

LINK:

Androidra: https://bit.ly/2Jt0WxQ
iOS-re: https://apple.co/3q5R39i