Vissza

Bányik Csaba és Katz Balázs is Európa-bajnoki címet szerzett Krakkóban

A magyar duó egy 3 szettes, kőkemény mérkőzésen múlta felül a 3x-os szerb világbajnokokat, Nikola Mitrot és Bogdan Marojevicet.

Nem indult zökkenőmentesen férfi párosunknak az Európa Játékok, hiszen az időjárás nem volt kegyes és a július 1-én a reggeli órákban induló mérkőzéseket csak délelőtt 11-re helyezték át, majd a továbbra is szakadó eső miatt délután indultak el a kategória mérkőzései. 

A csoportmeccsek nem okoztak problémát klasszis párosunknak, így hamar a legjobb 8-ban várták az újabb kihívást, ám az ukrán kettősön is hamar túljutott Csabi és Balázs, így az elődöntő következhetett. 

Az elődöntőben a lengyel Adrian Duszak és a torna legfiatalabb versenyzője, Marek Pokwap volt Bányikék ellenfele. Párosunk sikeresen behúzta az első szettet, majd innentől kezdődtek a bonyodalmak. A második szett alatt olyan körülmények alakultak ki (extrémen magas páratartalom), amely jelentősen befolyásolta a mérkőzést, hiszen a játékosok a fenekükön csúszkáltak a lecsapódó pára miatt. A szervezők döntése értelmében a mérkőzést félbeszakították 2:1-es magyar vezetésnél. Később érkezett a hír, hogy másnap, július 2-án kell lejátszani a mérkőzést, de a szervezők a teljes találkozó megismétlése mellett döntöttek, így a 4. versenynapon a női páros aranyat nem követte újabb érem.

undefined

Másnap délelőtt újra pályára lépett a két csapat. A lengyelek újult erővel, hatalmas tempóban kezdtek és 12:10-re győzni is tudtak az első szettben. Ez a mieinket igencsak felébresztette és egy 9:12-es válasszal mentünk pihenőre. Az utolsó szettben bebizonyítottuk, hogy mi az aranyért jöttünk Lengyelországba és lezártuk a meccset 12:7-re. 

undefined

A döntőben a 3x-os szerb világbajnokokkal kellett szembe néznie Balázsnak és Csabinak, ám ez nem az első eset volt, így bizakodva vártuk az összecsapást. Az első szettben elsöprő formával 12:5-re nyertünk, amire a második szettben jött a hasonló eredménnyel záruló pofon (5:12 a szerbeknek). A mindent eldöntő végső szettben a mieink akarata sikert aratott és 12:9-re Bányik Csaba és Katz Balázs legyőzte a világbajnokokat, ezzel győzelmi szériájuk nem tört meg, hanem megkoronázták egy Európa-bajnoki címmel. 

20230702_043_KRAKKO_2023_teqball.webp

Magyar Teqball Szövetség / Blázsovics-Petri Zsófia /

Fotók: Teqball / MOB-Média: Tumbász Hédi & Szalmás Péter