Vissza

2021 után 2022-ben is a Teqball Világbajnokság éremtáblázatának csúcsán végeztünk

A 2022-es Teqball Világbajnokságnak Németország, Nürnberg városa adott otthont november 23 és 27. között. Az 5. Világbajnokságon 48 nemzet, 181 sportolója csapott össze az asztaloknál, hogy végül elhódítsa, avagy megvédje a világbajnoki trófeát.

A magyar csapat öt érmet szerzett a Nürnbergben rendezett teqball-világbajnokságon, ezzel a legeredményesebb volt a nemzetek versenyében. Külön sikerként könyvelhetjük el, hogy mind az öt sportolónk éremmel térhetett haza sportágunk legnagyobb megmérettetéséről.

A magyar küldöttség első érmét 4x-es ( 3x-os egyéni /2017, 2019, 2021/, 1x-es páros /2019/ ) világbajnokunk, Blázsovics Ádám szerezte meg a pénteki napon (nov. 24), aki férfi egyéni kategóriában az elődöntőben elszenvedett vereséget (a lengyel Adrian Duszak-kal szemben)  követően az amerikai Luka Pilic-et legyőzve bronzérmes lett.

undefined

Blázsovics Ádám a követőképpen nyilatkozott a mögötte lévő világbajnokságról:

"Hatalmas öröm volt számomra, hogy sikerült kijutnom a világbajnokságra. Minden versenynél többet jelent, ha magyar mezőnyből ki tudsz jutni a VB-re, hiszen a világ legjobb játékosai között versenyezni nem egyszerű, éppen ezért a kijutás önmagában egy hatalmas élmény. 

A Világbajnokság előtt azt a cél tűztem ki magamnak, hogy legalább az egyik számban sikerüljön felérni a dobogó csúcsára, ám ez idén nem jött össze. A felkészülésemet illetően hiányérzet van bennem, sajnos egy kisebb sérüléssel küszködtem, ami Világbajnokság előtti héten múlt el, valamint az utóbbi félévben az edzésmunka sem volt megfelelő, a figyelmem megoszlott és ennek megfizettem az árát.

Maga az esemény remek hangulatú volt, boldog vagyok, hogy ismét a magyar válogatott tagjaként ott lehettem és célom, hogy jövőre is kvalifikálni tudjam magamat a világbajnokságra. Szeretnék technikailag, erőben és mentálisan is fejlődni, hiszen a teqball annyira gyorsan fejlődik, hogy csak folyamatos megújulással lehet lépést tartani, illetve a dobogóra érni. "

Az éremszerzés nagy örömünkre a Világbajnokság utolsó napján (november 27-én, vasárnap) folytatódott, ami azt jelentette, hogy további 4 éremre biztosan számíthatunk. A kérdés már csak az volt, hogy ezek az érmek milyen színben pompáznak majd.

undefined

A következő éremszerzőnk Izsák Anna volt, aki a 2021-es Teqball Világbajnokság női egyéni szám világbajnokaként állt asztalhoz a kategória döntőjében. Ellenfele az-az amerikai Carolyn Greco volt, aki fölött tavaly az elődöntőben sikerült győzedelmeskedni.

A döntő első szettjében Anna kifejezetten támadólag lépett fel ellenfelével szemben, a játék képe azt mutatta, hogy a támadásokat sportolónk szorgalmazza inkább, azonban sok hiba, apró pontatlanságok csúsztak be, melyeket Greco kihasznált és megszerezte a vezetést. A második szettben Annának újabb eredményes megmozdulásai voltak, így bíztunk a döntő szett lehetőségében, ami sajnos végül nem érkezett el, hiszen az amerikai lány erején felül teljesített, így megérdemelten szerzett világbajnoki címet.

Anna összegzése az esemény után:

"Nagyon örülök, hogy újra részese lehettem a világbajnokságnak. Egyénileg nagyon sokat készültem, aminek eredményeképp a selejtezőkön is sikerült erős meccseket játszanom és kvalifikálnom magamat.

Az előzetes elvárásom az volt, hogy ismét döntőbe kerülhessek, így a teljesítményem ezen részével elégedett vagyok. A döntőben sajnos nem sikerült azt a formát hoznom, amit elvártam magamtól, így nem tudtam megvédeni címemet. A jövőben mindenképpen arra fogok fókuszálni, hogy kijavítsam a hibáimat, gyengeségeimet. "

undefined

A női egyéni kategória után újabb magyar érdekeltségű döntőre készülhettünk, hiszen a férfiak páros versenyszáma következett, ahol Bakó Ádám és Blázsovics Ádámon volt a sor. A fiúkra a 2x-es világbajnok szerb kettős, Nikola Mitro és Bogdan Marojevic várt, így egy igazán kemény döntő elé néztünk.

A szerbek magukhoz hűen kezdték meg a menetelést, határozott, nagyon kemény támadásokat mértek a Bakó/Blázsovics kettősre,melyekre sokszor nem sikerült ellenszert találni, így szerb vezetéssel fordultunk a második szettre. A második szett egy fej-fej melletti küzdelmet hozott egészen 8:8-as állásig, amikor a szerbek indultak meg és a nézőtéren megfagyott a levegő. A két Ádám 11:9-es szerb vezetésnél és egyben mérkőzéslabdánál olyan elképesztő dolgot vittek véghez, ami keveseknek sikerülhet, hiszen felkapaszkodtak és a szinte lehetetlennek tűnő helyzetben megfordították a meccset, így nyerve egy döntő szettet, egy lehetőséget arra, hogy világbajnoki címet szerezzenek.

A döntő szettben a szerbek ismét jelentősen elhúztak, ám a mieink újabb bravúrral 9:4-ről felkapaszkodtak 9:8-ra, majd sikerült 10:10-nél egy szerb hibát követően mérkőzés labdához jutnunk, aminek a megnyerése egyben világbajnoki címet is jelentett volna. Sajnos a szerbek is éppen olyan szerencsések voltak, ha nem szerencsésebbek, hiszen ezt követően mindkét oldalon csúsztak be hibák, de a 2. elvesztett meccslabdánkat követően pontot szereztek, majd egy, a legrosszabb pillanatban megcsúszó labda végleg megpecsételte a sorsunkat, ami ezúttal az volt, hogy ezüstéremmel zárjuk a kategóriát.

undefined

Éppen, hogy befejeződött a férfi páros, Bakó Ádámnak ismét jelenése volt, hiszen a vegyes páros kategória következett, ahol Vasas Leával (, aki a tavalyi évben vb 4. helyet szerzett női párosban) újra lehetőség volt a világbajnoki cím megszerzésére.

Az ellenfél az a brazil, Leonardo Lindoso de Almeida és Vania Moraes Da Cruz kettős volt, akiket a tavalyi vb-n Janicsek Zsanettnek és Bányik Csabának sikerült megvernie a döntőben, ezzel megszerezve Magyarország első vb aranyát vegyes páros versenyszámban. A találkozó első szettjében végig domináltunk és magyar duónk kiegyensúlyozottságának köszönhetően sikerült az eltervezett játékot hozni és 12:6-ra megnyerni a szettet. A brazil duó a második szettre összekapta magát és 10:10-es szett állásig kapaszkodtak fel, amikor egy maratoni adok kapok után szettlabdához is jutottak, ám ekkor Bakó Ádám egy hatalmas csapást mért rájuk, majd ezt követte egy olyan pont, amely talán nem élete pontja bizonyos szempontból, hiszen a labda az asztal közepén található plexiről olyan kellemetlenül csorgott le, hogy a braziloknak esélyük sem volt megmenteni, ám számunkra a legszebb pontként fog rögzülni, hiszen világbajnoki címet ért.

Bakó Ádám így vélekedik a világbajnokságról:

"Természetesen boldog vagyok, hiszen életem első világbajnokságáról rögtön egy világbajnoki címmel térhetek haza, azonban a férfi páros 2. hely miatt van bennem hiányérzet és csalódottság. Mindkét kategóriára rengeteget edzettünk, ám a párosban úgy érzem, hogy mindketten kissé a szintünk alatt teljesítettünk. Vegyesben végig kiegyensúlyozottak voltunk és közel a 100%-os tudásunkat hoztuk az egész torna alatt.

A következő évben ismét célom, hogy két kategóriában is kijussak a világbajnokságra, persze tudom, hogy ez rengeteg edzéssel jár, de szeretnék mindent megtenni azért, hogy ezt valóra váltsam/váltsuk."

undefined

A 2022-es Teqball Világbajnokság záró napjának, a döntők napjának utolsó kategóriája a női páros volt, ahol Janicsek Zsanett és Vasas Lea csapott össze a már jól ismert amerikai Carolyn Greco & Margaret Osmundson kettőssel.

A lányok az első szettben fej-fej mellett haladtak, ám végül az amerikai duó győzelmével zárult a szett. A következő szettben sikerült helyretenni az izgalmakat, a kommunikáció is sokkal hatékonyabb volt a mieink között, aminek köszönhetően szebbnél szebb támadásokat tudtunk pontra váltani és Vasas Lea 11:8-as állásnál előhúzott ász szervájával a döntő szettre készülhettünk.

A döntő szettben Lea és Zsani minden maradék erejét összeszedve küzdött, a magyar közönség is húzta a lányokat és végül 11:6-os magyar vezetésnél és egyben mérkőzéslabdánál Janicsek Zsanett egy csodálatos feladást követően hatalmas és menthetetlen bombát zúdított Carolyn Grecora, ezzel megszerezve Magyarország első világbajnoki győzelmét női páros kategóriában.

Vasas Lea és Janicsek Zsanett nyilatkozata a sikeres világbajnokság után:

"Hatalmas boldogságot és büszkeséget érzek, magammal és a társaimmal szemben is. Több versenyen célom volt duplázni, de nem akart sikerülni. Azonban hiszem, hogy ennek pont így és most kellett történnie, hogy egyből két világbajnoki címet tudjak ünnepelni. - mondta Lea. Az idei év legnagyobb célja számomra az volt, hogy két kategóriában képviselhessem Magyarországot. Nagyon nagy büszkeséggel és boldogsággal töltött el, hogy sikerült kvalifikálni magunkat és alig vártuk, hogy felvehessük a címeres mezt. 

Egy rövid pihenést követően újra a munka kerül a középpontba és hajtjuk további céljainkat. Szeretnénk kvalifikálni magunkat az Európai Játékokra, a nemzetközi versenyeken dobogós helyezéseket elérni és ismét címeres mezben küzdeni a Világbajnokságon."

undefined

Az immáron 2x-es világbajnok Janicsek Zsani is hasonlóan értékelte az eseményt:

"Hihetetlen érzés immáron kétszeres világbajnoknak lenni, ráadásul két különböző kategóriában. Nagyon intenzív és eseményteli időszak van mögöttünk, beleértve a felkészülést is. Ezt a szervezetem is megérzi, jelenleg a kimerültséget érzem magamon a leginkább.

A világbajnoki selejtezőről is kérdeztük:

"A kvalifikáció után vegyes érzések dolgoztak bennem, a vegyes páros miatt keseredettséget éreztem, de az, hogy Leával sikerült kijutnunk boldoggá tett. Hamar le kellett zárnom magamban a vegyest, és onnantól csak a női párosra koncentrálni.

Nem volt akadálymentes a felkészülésünk, több olyan dologgal kellett szembenéznünk, melyekre nem volt ráhatásunk. Ez kicsit megnehezítette a tervezést. Ennek ellenére úgy gondolom egy hónap alatt sikerült magasabb fokozatra kapcsolnunk és a kitűzött szintig felfejlődnünk a játék egyes elemeiben. Ehhez rengeteg segítséget kaptunk edzőtársainktól, ezúton szeretném megköszönni nekik!

Az egész torna alatt jól játszottunk, kiemelném a brazilok elleni elődöntőt, ahol pályafutásunk eddigi legjobb játékát nyújtottuk. Örülök, hogy végre versenyen is kijött az a rengeteg munka ami ebben van, büszke vagyok a teljesítményünkre. Úgy érzem most érkezett meg igazán a párosunk."

undefined

A magyar válogatott játékosai számára egy kis "levezető" torna vár a hétvégén Marseille-ben, de ezt követően lehetőség nyílik a pihenésre, regenerációra és természetesen arra, hogy megéljék a sikeres világbajnokságot szeretteik körében.

Magyar Teqball Szövetség / Fotók: FITEQ