Vissza

Világbajnok vegyes párosunk Portugáliában is a csúcsra ért

A European Teqball Tour - lisszaboni állomásának záró napja a vegyes páros kategória elődöntőivel kezdődött reggel 9 órától. Janicsek Zsanett és Bányik Csaba a 2021-es Világbajnokságon női párosban aranyérmet szerző Rafaella Fontessel és társával nézett szembe a döntőbe jutásért. Rutinos versenyzőinknek nem okozott gondot a brazil kettős és magabiztos győzelemmel zárták a találkozót (12:8, 12:8). A másik ági elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes szintén brazil duó hagyta maga mögött a szerbek vegyesét, így egy rendkívül izgalmas döntő ígérkezett.

A férfiak elődöntőinél a Blázsovics-Bányik kettősnek köszönhetően ismét szurkolhattunk magyar kettősnek. Blázsovicsék kellőképpen felszívták magukat, volt is okuk, hiszen január végén San Diegóban vereséget szenvedtek a francia kettőssel szemben, akiket ezúttal szemkápráztató játékkal 2:1-re legyőztek. A másik ág újra lejátszotta a "világbajnoki döntőt" s ismét hasonló eredmény született, a szerbeken ezúttal sem tudtak kifogni a székely Góbék klasszisai.

Pár óra szusszanást követően következtek a döntők. Elsőként a vegyesek csaptak össze. A mieink igen erősen kezdték meg a menetelést, de természetesen brazil ellenfeleik hozták a tőlük szintén elvárható bravúrokat s a szett 12:7-tel a mieink javára dőlt el. Bányik Csabáék a második menetben kissé megingani látszódtak s ezt kihasználva Lindosoék arattak diadalt hasonló eredménnyel (7:12). Döntő szettet játszani és azt megnyerni talán még nagyobb súlyt ad az egész tornán nyújtott teljesítménynek s ez az, ami Janicsek Zsanettnek és Bányik Csabának ezúttal sikerült (12:7).

A férfi döntő hangulatát a már szokásosnak mondható végletekig pattanó idegek harca jellemezte, hiszen a világ két legjobb teqball duója mindig bizonyítani akarja, hogy nem véletlenek sorozatával lehet újra meg újra döntőt játszani egy olyan mezőnyben és egy olyan sportágban, ami napról napra fejlődik. Sajnos a történelem ezúttal is ismételte önmagát s a szerbek agresszív játékán nem találtunk gyenge pontot. Ugyanakkor számunkra az ezüstérem is éppen olyan fényes, mint az arany hiszen pontosan tudjuk mennyi munkával és áldozattal jár megszerezni azt.