Tokajban készült a jövő – sikeresen zárult az utánpótlás edzőtábor
A Magyar Teqball Szövetség idei első nagyszabású utánpótlás edzőtáborának ezúttal Tokaj adott otthont, ahol a sportág fiatal tehetségei kiváló környezetben, magas szakmai színvonal mellett készülhettek a következő időszak kihívásaira. A híres borvidéken immár második alkalommal valósult meg ez a közös munka, amely ismét bebizonyította, hogy Tokaj remek helyszíne a teqball fejlődését szolgáló programoknak.
Ezúton is köszönjük a helyi szervezők munkáját és vendégszeretetét, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor minden szempontból sikeresen valósulhasson meg.
A többnapos program során 18 játékos és 4 edző dolgozott együtt, a szakmai munkát pedig Kota Gabriella, Ács Krisztina, Horváth Luca és Balogh Noémi irányította. Az edzői stáb vezetésével rendkívül színvonalas, tudatosan felépített munka folyt, amelynek középpontjában az utánpótláskorú játékosok komplex fejlesztése állt – a fizikai állapotfelméréstől kezdve a technikai és taktikai képzésen át egészen a mentális felkészítésig.
A kiemelt játékosok – az utánpótlás-válogatott bő keretének tagjai – részletes állapotfelmérésen vettek részt, amelynek során a tavaly elvégzett mérések visszamérése is megtörtént, így a szakemberek pontos képet kaphattak a játékosok fejlődéséről és aktuális állapotáról. Ezzel párhuzamosan a kevesebb ideje specifikusan teqballt edző korosztály számára az alapvető sportági elemek elsajátítása és magas ismétlésszámú gyakorlása került előtérbe, megalapozva ezzel a hosszú távú fejlődésüket.
A tábor során kiemelt figyelmet kapott a különböző támadó- és védekező mozgások tudatosítása, azok ismétlése, valamint a tudatos támadásépítéshez szükséges elemek átadása is. A játékosok emellett mobilitás- és koncentrációfejlesztő gyakorlatokon keresztül dolgoztak labdával és labda nélkül egyaránt, fejlesztve koordinációjukat, reakcióidejüket és fókuszukat. A programot játékos csapatverseny is színesítette, amely nemcsak kiváló hangulatot teremtett, hanem a taktikai gondolkodás, a gyors döntéshozatal és a csapatszellem fejlesztését is szolgálta.
A tokaji edzőtábor ismét fontos állomása volt a hazai utánpótlás-nevelésnek: egyszerre adott lehetőséget a fiatal játékosok számára a fejlődésre, a tapasztalatszerzésre és a közösségépítésre. A Magyar Teqball Szövetség továbbra is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a sportág legfiatalabb tehetségei a lehető legjobb szakmai háttér mellett készülhessenek, hiszen bennük rejlik a magyar teqball jövője.