A fiatal tehetségek méltóképpen zárták a szezont – lezárult az Országos Utánpótlás Teqball Bajnokság
A felnőtt versenyeket követően az utánpótlás játékosok is lezárták a 2026-os Országos Utánpótlás Teqball Bajnokságot. A gyáli harmadik, egyben utolsó fordulóban már nemcsak a fordulógyőzelmekért, hanem a végső bajnoki címekért is pályára léptek a fiatalok.
A szezon során ismét bebizonyosodott, hogy a magyar utánpótlás rendkívül erős. A fiatal játékosok hétről hétre magas színvonalú mérkőzéseken fejlődtek, a záróforduló pedig méltó lezárása volt egy izgalmas bajnokságnak.
Fiú egyéni – Csábi Milán hibátlan szezont zárt
A fiú egyéni kategóriában Csábi Milán már a második forduló megnyerésével bebiztosította a bajnoki címet és a magyar utánpótlás-válogatottban elfoglalt helyét. Ennek ellenére Gyálon sem vett vissza a tempóból, magabiztos játékkal újabb tornagyőzelmet aratott, így hibátlan teljesítménnyel zárta a szezont.
Végeredmény:
🥇 Csábi Milán
🥈 Mohácsi Roland
🥉 Bóni Róbert
Fiú páros – Méltó döntővel zárult a bajnokság
A fiú páros kategóriában a végső győztes kiléte már a forduló előtt ismert volt, hiszen a Varga Dániel / Hercegfi Máté (MTK) páros az első két fordulót is megnyerte.
A döntő azonban így is fantasztikus mérkőzést hozott. Az első fordulóhoz hasonlóan ezúttal is az Amber TEQ párosa, Erdei Zalán és Vajthó Jenő várt rájuk a fináléban.
Mindkét páros rendkívül magas színvonalon játszott. Az Amber TEQ duója megnyerte az első szettet, majd a második játszmában is szoros csata alakult ki, amelyet végül az MTK játékosai húztak be. A döntő harmadik szettben már több hiba is becsúszott Erdei és Vajthó játékába, részben a hosszú mérkőzés okozta fáradtság miatt, amit Varga és Hercegfi kihasznált, így 2–1-re megnyerték a döntőt.
Ezzel a Varga Dániel – Hercegfi Máté páros mindhárom fordulót megnyerve, hibátlan mérleggel hódította el a bajnoki címet.
Végeredmény:
🥇 Varga Dániel / Hercegfi Máté
🥈 Erdei Zalán / Vajthó Jenő
🥉 Bóni Róbert / Szabó Milán
Leány egyéni – Weisz Kinga már korábban bebiztosította a bajnoki címet
A leány egyéni kategória Gyálon végül nem került megrendezésre, miután Spéth Veronika a torna előtt sérülést szenvedett.
A bajnoki cím sorsa azonban már korábban eldőlt, hiszen Weisz Kinga a második fordulót követően matematikailag is bebiztosította az összetett első helyet.
Végeredmény:
🥇 Weisz Kinga
Leány páros – Ismét Weisz Kingáéké lett az első hely
A leány páros kategóriában ezúttal sem akadt kihívója a Weisz Kinga / Barna Gabriella párosnak, így automatikusan megszerezték a győzelmet a harmadik fordulóban is.
Végeredmény:
🥇 Weisz Kinga / Barna Gabriella
Vegyes páros – A sérülés miatt elmaradt a verseny
A vegyes páros kategóriát szintén nem rendezték meg, miután Spéth Veronika sérülése miatt nem tudott pályára lépni.
A bajnokság összetett győzelme azonban már korábban eldőlt, így a Spéth Veronika / Varga Dániel páros megőrizte első helyét az összesítésben.
Végeredmény:
🥇 Spéth Veronika / Varga Dániel
🥈 Barna Gabriella / Hercegfi Máté
Kialakult az utánpótlás-válogatott kerete
A háromfordulós bajnokság végére az utánpótlás-válogatott kerete is véglegessé vált.
Leány egyéni
Fiú egyéni
Leány páros
Fiú páros
Vegyes páros
A jövő már a pályán van
A 2026-os Országos Utánpótlás Teqball Bajnokság ismét megmutatta, hogy a magyar Teqball jövője biztos alapokon áll. A fiatal játékosok egész szezonban kiváló hozzáállással, sportszerűen és egyre magasabb színvonalon versenyeztek, a záróforduló pedig újabb bizonyítéka volt annak, hogy több olyan tehetség is bontogatja a szárnyait, akik a következő években meghatározó szereplői lehetnek a hazai és a nemzetközi teqballéletnek.
Gratulálunk minden versenyzőnek, edzőnek és egyesületnek az egész éves munkához, valamint a bajnokoknak és válogatott kerettagoknak az elért eredményekhez. Sok sikert kívánunk a következő nemzetközi kihívásokhoz és a további fejlődéshez!